SZÉLMALMOK

A szélmalmok Európában a függőleges forgássíkú vitorlákkal felszerelt őrlőszerkezetek. Ezen típus jellemzője, hogy a közel vízszintes tengelyen álló vitorlák által felvett energiát egy függőleges tengelyre kell közvetíteni egy áttétellel, ami már a malomkövek forgását elősegítő szerkezethez továbbítja meghajtást.

 

BAKOS ÉS TORNYOS SZÉLMALMOK

Európában a bakos és a tornyos típus terjedt el. A tornyos szélmalomtípus szilárd falazatú malomházzal épült, melyen csak a tetőt és a tetőn lévő vitorlákat kellett szélirányba állítani, nem az egész szerkezetet. Ez a szilárd malomház többnyire kör alaprajzú, falazata vagy egyenes vagy felfelé keskenyedő. Anyagát tekintve többnyire kő vagy tégla, ám az Alföldön vályogból is épültek. A legfelső szinten mindig a vízszintes forgási energiát függőlegessé alakító áttétel kapott helyet a forgatható tetőszerkezetben. A következő szinten általában fogaskerék-áttétel volt. Ez alatt volt az őrlőszint a malomkövekkel, a legalsó szintre – amely általában a földszint volt – érkezett az őrlemény, amit itt is tároltak, ha voltak sziták, akkor azok is itt működtek. Szerkezetük eltérése alapján két típust különböztetünk meg, az alulhajtóst és a felülhajtóst.

 

ALULHAJTÓS SZÉLMALMOK

Az alulhajtós szélmalmok kisebb épületek. Jelenlegi tudásunk szerint leginkább az Alföldön terjedtek el, itt többnyire vályogból épültek. Elnevezése a kövek meghajtási energiáját adó vízszintesen forgó fogaskeréknek a malomkövekhez viszonyított helyzetéből adódik. A kövek az első szinten vannak, tehát a dobok vagy orsók alulról hajtják meg a felső követ, ezért nevezték el alulhajtósnak.

 

FELÜLHEJATÓS SZÉLMALMOK

A felülhajtós szélmalmok 4 szintes szélmalmok; épülhettek vályogból és téglából is. Ez a típus is a fenti elvek szerint működik, ám a nagy vízszintes fogaskerék itt a kövek szintje – a kőpad – felett található, amely felülről hajtja meg a felső malomkövet, ez tehát a felülhajtós típus. A bálvány felülről csak a harmadik szintig ér, itt van rajta a köveket meghajtó vízszintes kerék, az ún. sebeskerék. Az első emelet a kőpad, itt történik az őrlés, itt állnak a kőjáratok, melyeket fa kéreggel vettek körül. A földszintet lisztespadnak nevezték, ide érkezett a kész őrlemény. A második emelet a sebeskerékpad, itt már csak a forgási energiát továbbító szerkezetek vannak. A harmadik szinten alakul át a vitorlák által felvett közel vízszintes forgási energia függőlegessé.

 

Magyarországon, az Alföldön, a korábbi tornyos szélmalmok egyértelműen alulhajtósak voltak, később terjedtek el a felülhajtósak, amelyekbe már szitákat is lehetett szerelni, így vették fel a versenyt a malomtulajdonosok a gőzmalmokkal.

A faragómolnárok építették mind a száraz-, mind a szélmalmokat. Szakmabeli tudásuk nemcsak a malomépítésben merült ki, művészi faragványokkal látták el az általuk felépített szél-, és szárazmalmokat, ennek is köszönhetően vált az alföldi magyar szélmalom egyedi őrlőszerkezetté, amely ma is hirdeti a kiskun faragók és malomácsok mesterségbeli tudását.