A projektről

 

Malmok útja / Mill’s Route

 

A MALMOK ŐRÖLNEK, AZ UTAK ÖSSZEKÖTNEK:

Magyarország-Szerbia határon átnyúló tematikus út a malmok és a szélmalmok jegyében

GRIDING MILLS, BINDING ROADS – HU-SRB

cross-border thematic route under the sign of mills and windmills

 

Projekt azonosító száma: HUSRB/1602/31/0252

Vezető kedvezményezett: KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KISKUN MÚZEUMA

Projekt partnerek:

  • ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark Közhasználatú Nonprofit Kft.
  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Orom község Önkormányzata (Mesna Zajednica Orom)
  • Kikinda Nemzeti Múzeum (Narodni Muzej, Kikinda)

Elkülönített forrásösszeg: 514.852,14 EUR

Európai Uniós hozzájárulás (IPA): 437.624,319 EUR

A projekt kezdete: 2018. március 1.

A projekt zárása: 2020. február 29.

 

Malmok útja

 

A Dél-Alföld jellemző malomtípusai a száraz- és szélmalmok, több évszázada hagyományos őrlőszerkezetei a tájnak. Ennek földrajzi oka, hogy ezen terület vízfolyásokban szegény, tehát vízimalmok építésére nagyrészt alkalmatlan. Szárazmalmokat valószínűleg már a középkorban is használtak vidékünkön, ám az oszmán hódítás elnéptelenítette a vidéket, így a helyi malomépítészet fejlődése megakadt. A 18. századtól kezdve az újratelepítésekkel párhuzamban egyre nő a szárazmalmok száma, majd a század végétől kezdve a szélmalmok is megjelennek.

 

A szárazmalom alapvetően állati vagy emberi erővel meghajtott gépezet. Vidékünkön írott források alapján a 16-17. században már biztosan léteztek szárazmalmok. Az egész Alföld területén gyakori malomfajta volt, az „alföldinek” is nevezett középenhajtós szárazmalomtípus. Ezen malmok leglátványosabb része a nagyméretű kerengősátor, mely zsindellyel náddal vagy cseréppel volt fedve. A kúp alakú tetőzetet vagy földbeásott fa oszlopok vagy téglából falazott lábak tartják. Ebben a kör alakú nagy térben forgatták a vízszintes nagykereket, mely egy középső nagy tengelyre, az ún. bálványra volt szerelve. E nagykerék küllői közé fogták be a hajtásra szolgáló haszonállatot, innen ered a középenhajtós elnevezés. A kerengősátorral egybeépült a malomház, ahol a kőjárat vagy kőjáratok foglaltak helyet.

 

A szélmalmok Európában a függőleges forgássíkú vitorlákkal felszerelt őrlőszerkezetek. Ezen típus jellemzője, hogy a közel vízszintes tengelyen álló vitorlák által felvett energiát egy függőleges tengelyre kell közvetíteni egy áttétellel, ami már a malomkövek forgását elősegítő szerkezethez továbbítja meghajtást.

 

Európában a bakos és a tornyos típus terjedt el. A tornyos szélmalomtípus szilárd falazatú malomházzal épült, melyen csak a tetőt és a tetőn lévő vitorlákat kellett szélirányba állítani, nem az egész szerkezetet. Ez a szilárd malomház többnyire kör alaprajzú, falazata vagy egyenes vagy felfelé keskenyedő. Anyagát tekintve többnyire kő vagy tégla, ám az Alföldön vályogból is épültek. A legfelső szinten mindig a vízszintes forgási energiát függőlegessé alakító áttétel kapott helyet a forgatható tetőszerkezetben. A következő szinten általában fogaskerék-áttétel volt. Ez alatt volt az őrlőszint a malomkövekkel, a legalsó szintre – amely általában a földszint volt – érkezett az őrlemény, amit itt is tároltak, ha voltak sziták, akkor azok is itt működtek. Szerkezetük eltérése alapján két típust különböztetünk meg, az alulhajtóst és a felülhajtóst.

 

Az alulhajtós szélmalmok kisebb épületek. Jelenlegi tudásunk szerint leginkább az Alföldön terjedtek el, itt többnyire vályogból épültek. Elnevezése a kövek meghajtási energiáját adó vízszintesen forgó fogaskeréknek a malomkövekhez viszonyított helyzetéből adódik. A kövek az első szinten vannak, tehát a dobok vagy orsók alulról hajtják meg a felső követ, ezért nevezték el alulhajtósnak.

 

A felülhajtós szélmalmok 4 szintes szélmalmok; épülhettek vályogból és téglából is. Ez a típus is a fenti elvek szerint működik, ám a nagy vízszintes fogaskerék itt a kövek szintje – a kőpad – felett található, amely felülről hajtja meg a felső malomkövet, ez tehát a felülhajtós típus. A bálvány felülről csak a harmadik szintig ér, itt van rajta a köveket meghajtó vízszintes kerék, az ún. sebeskerék. Az első emelet a kőpad, itt történik az őrlés, itt állnak a kőjáratok, melyeket fa kéreggel vettek körül. A földszintet lisztespadnak nevezték, ide érkezett a kész őrlemény. A második emelet a sebeskerékpad, itt már csak a forgási energiát továbbító szerkezetek vannak. A harmadik szinten alakul át a vitorlák által felvett közel vízszintes forgási energia függőlegessé.

 

Magyarországon, az Alföldön, a korábbi tornyos szélmalmok egyértelműen alulhajtósak voltak, később terjedtek el a felülhajtósak, amelyekbe már szitákat is lehetett szerelni, így vették fel a versenyt a malomtulajdonosok a gőzmalmokkal.

A faragómolnárok építették mind a száraz-, mind a szélmalmokat. Szakmabeli tudásuk nemcsak a malomépítésben merült ki, művészi faragványokkal látták el az általuk felépített szél-, és szárazmalmokat, ennek is köszönhetően vált az alföldi magyar szélmalom egyedi őrlőszerkezetté, amely ma is hirdeti a kiskun faragók és malomácsok mesterségbeli tudását.